50 dkg száraz fejtett vörös bab 20 dkg mirelit (nyáron friss) morzsolt kukorica 1 nagy fej hagyma 5 gerezd fokhagyma egy kis olaj vagy nem vegánoknak szalonnazsír 1 kg friss lédús érett paradicsom vagy 3-4 dl házi sűrített paradicsomlé vagy házi kechup (cukormentes!) 2 nagyobb babérlevél 1-1 csapott mokkáskanál oregano, bazsalikom, kakukkfű, csombor, majoránna, római kömény, 1 ágacska rozmaring 1 leheletnyi fahéj Chilipor vagy apróra vágott friss chili és őrölt bors ízlés szerint - ki mennyire szereti csípősen. himalája só
Sajt házilag : (Isteni finom, ilyet üzletben megvásárolni nem lehet!) Hozzávalók, amire szükséged lesz a sajt elkészítéséhez: * 1 liter tej * 1/2 kg túró * 6 dkg vaj * 1 egész tojás * 1 kávéskanál szódabikarbóna * 1 kávéskanál só Így készítsd el a házi sajtot: 1 liter aludt vagy forró tejet, 1/2 kg túrót - melyet előbb áttörtél krumpli törőn - főzzél össze 5 percen át. Nyomás nélkül szűrd le róla a savót, majd lábasba téve 6 dkg vajjal, 1 egész tojással, 1 kiskanál (kávéskanál) szódabikarbónával, és 1 kiskanál sóval keverd jól össze. Óvatosan 15 percig keverd főzés közben. Amikor elválik a lábas oldalától, vedd le a tűztől és rakd tetszőleges formába. 2 óra múlva reszelhető is. Jó étvágyat! Fűszerezhetjük köménnyel, fokhagymával, snidlinggel, zöld fűszerekkel
Epres szelet:Hozzávalók A tésztához 5 tojás 15 dkg kristálycukor 13 dkg liszt 2 dkg kakaópor 2 ek. olaj A vaníliakrémhez egy csomag vaníliás pudingpor 3 dl tej 3 ek. cukor 10 dkg puha Rama A tetejére 40 dkg eper (kb) 1 csomag piros tortazselé Elkészítése:A tésztához az egész tojásokat és a cukrot keverd habosra a mixerrel. Öntsd hozzá az olajat, majd fakanállal keverd hozzá a kakaós lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 170 fokon kb. 10-12 percig süsd, majd hagyd kihűlni. A vaníliakrémhez a pudingot a tejjel és a cukorral a szokásos módon készítsd el, főzd sűrűre, majd hagyd kihűlni. Mixerrel keverd habosra a Ramát és kanalanként add hozzá a pudingot. A kihűlt piskótára kend rá a krémet, sűrűn rakd ki félbevágott eperrel. A tetejére készíts piros tortazselét a zacskóján lévő leírás szerint. Pár órára helyezd hűtőbe.
Trapista sajt
1 liter házi tej
50 dkg túró
6 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál só
A túrót egy lábosba tesszük, ráöntjük a tejet, és közepes lángon forralni kezdjük. Ha felforrt, egy lábosra sűrű szövésű szitát helyezünk, és a túrót leszűrjük. A túró mehet vissza az edényünkben, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a sót, a vajat és a tojás sárgáját (elhagyható), és újra melegíteni kezdjük, és folyamatosan kevergetjük. Egészen addig, amíg egybe nem áll az egész, és kissé ragacsos, de az edénytől elváló masszát nem kezd el alkotni. Ekkor egy tetszőleges méretű tálba öntjük (öblítsük ki vízzel, hogy enyhén nedves legyen a tál), egy kanál hátuljával jól lenyomkodjuk, hogy ne legyen buborékos sehol, és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, borítsuk tálra. Lehet hogy egy késre szükségetek lesz, hogy az oldalát meglazítsátok előtte Szerintem 2 óra elteltével is isteni finom, de ekkor még lágy, picit morzsálódós reszelésnél, de reszelhető!!! (Lásd a fotón) És szépen szeletelhető már ekkor is. Elvileg jó 1 napot hagyni pihenni hűvös helyen, de engem az idő sürgetett. Esküszöm még langyosan is király volt! Próbáljátok ki! (Ebből a mennyiségből nagyjából egy fél kilós sajtunk lesz)
A rák ölő liposomális C vitamin recept: - 3 evőkanál aszkorbinsav feloldva langyos desztillált vízben - 6 evőkanál lecitin feloldva langyos desztillált vízben, külön pohárban Összeöntjük a kettőt, és botmixerrel pár percig összedolgozzuk - Az egészet az ultraszonikus tisztítóba tesszük és addig marad benne amíg tejszerű állapotú lesz. - Hűtő. - Én 3 evőkanállal fogyasztok belőle naponta.
A pácolt fokhagyma egy az egyben megőrzi értékes hatóanyagait, miközben elveszíti intenzív, csípős ízét.
Az almaecetet és sót tegyük egy befőttes üvegbe, majd jól keverjük össze őket.
A fokhagyma gerezdeket egyenként válasszuk szét, húzzuk le róla a legfelső védő réteget, majd mossuk meg. Az így előkészített fokhagyma gerezdeket vágjuk fel kis szeletekre. Hagyjuk állni 5 percig, majd adjuk hozzá a sós-almaecetes keverékhez. A fokhagyma szeletek merüljenek el a lében, a befőttes üveget szorosan zárjuk le, majd helyezzük a hűtőszekrénybe.
Pácoljuk legalább 14 napig!
A reteksaláta rendkívül egészséges és nagyon ízletes
8-10 szem piros retket vagy ennek megfelelő mennyiségű fehér vagy fekete retket vékonyra szelünk, hozzáadunk 4 evőkanál olíva olajat, egy kis kanál sót, egy citrom levét, 2 paradicsomot apróra vágva (előtte hámozzuk meg), egy csipet borsot, egy fél fej hagymát apróra vágva, kevés fodormentával meghintve.
Jól össze kell keverni, majd egy órán át a hűtőben pihentetni. Mindenhez jó, de a legjobb csak úgy önmagában fogyasztani.
Moszkauer: 10 dkg dió, 12 dkg cukrozott narancshéj, 10dkg cukor, 5 dkg vaj, 0,5 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál liszt, bevonathoz: kb 20 dkg étcsoki A diót durvára vágjuk, vagy zacskóban durvára törjük. A cukrozott narancshéjat ledaráljuk. Az így előkészített anyagokat lábosba töltjük, a cukrot, a vajat meg a tejszínt hozzáadjuk és szorgalmasan kevergetve felforraljuk. Ekkor beleszórjuk a lisztet, jól összedolgozzuk, majd amint újra forrni kezd, lehúzzuk a tűzről. Tepsit kizsírozzuk, lisztezzük. A forró masszából a tepsire kiskanállal egymástól egyenlő távolságban kis halmocskákat púpozunk. Előmelegített sütőben (200C, légkeveréses 180C) 8-10 perc alatt aranysárgára sütjük. A sütőből kivéve néhány percet várunk, lapátkanállal minden moszkauert alufóliára szedünk. A bevonathoz a csokit vízgőz felett felolvasztjuk, majd a a moszkauerek sima felét bele mártjuk, és csokis oldalával fölfelé zsírpapírra rakosgatjuk. Amikor a sütin megdermedt a bevonat, tálra rakjuk, folpackkal letakarjuk és hűtőszekrényben tároljuk. akár 2-3 hétig is eláll, sőt le is fagyasztható.
Az a tapasztalatom, hogy nálunk, Magyarországon csak a kaposztát savanyítjuk erjesztéssel a többi finomságról mintha elfeledkeztünk volna. Pedig nagyon sok zöldséget lehet ily módon tartósítani és nagyon finomak. Én is belekezdtem tavaly. Az apukám nem bírja az ecetet viszont a savanyúságot nagyon szereti. Tulajdonképpen miatta és a magunk miatt is kisérleteztem ki ezeket a recepteket. Nekünk nagyon bevált.
Nem kell nagy mennyiségre gondolni. Én 1/2 literes befőttes üvegeket használok. Nekem az alábbi zöldségek váltak be nagyon a káposzta mellett:
répa,
cékla,
fokhagyma,
retek,
paprika,
hagyma,
karfiol,
brokkoli.
Szerintem jó lehet még a sütőtök is. Általában a keményebb húsú zöldségeket szeretem az állaguk miatt. Lehet vegyesen használni, de külön-külön is.
Egy tálban elkeverek annyi vizet, ami ellepi a zöldséget, natur konyhasóval (fél literes üveghez 1 teáskanál) és 1 evőkanál joghurttal. Ezzel a lével leöntöm a zöldségeket. (Fontos, hogy ellepje), majd légmentesen lezárom.
Aztán elrakom az éléskamrámba és elfeledkezem róla kb.7-10 napra, már amennyire lehet, mert az erjedés nem túl kellemes illatú.
Akkor lehet megkezdeni, ha már nem pezseg.
Ha valaki nem ehet joghurtot, akkor javaslom a hordós káposzta levét helyette.
Érdemes indítónak hagyni a zöldségekből és a léből egy kicsit a következő adaghoz.
2 variáció: káposztával is tettem már el zöldségeket üvegbe. Elkészítése:
A káposztát és a zöldségeket felaprítom, egy nagy tálba rakom. Besózom, összekeverem, állni hagyom egy kicsit, hogy a káposzta levet eresszen.
Aztán belenyomkodom az üvegekbe. addig kell nyomkodni, míg a lé ellepi. Ez fontos, különben megromlik.
Légmentesen elzárom, és egy félre eső, ám viszonylag meleg helyre elteszem.
Ennél a módszernél fontos, hogy naponta ellenőrizzük és ha kell kicsit lenyomkodjuk a zöldségeket a lé alá.
Elkészülési idő kb. 1 hét
Mindkét változat kiváló bélflóra regeneráló!
Almakrémleves
A legtöbb típusú allergiában ajánlható, remek receptet kaptunk olvasónktól. Bátran kipróbálhatják, szinte minden betegségre ajánlható.
Azért gondoltam arra, hogy írok erről, a szerintem indokolatlanul hanyagolt zöldségről, mert számomra már bizonyította erős baktériumölő hatását, mikor télvíz idején bepróbálkozott nálam egy erősebb köhögős-náthás vírus. Akkor olvastam róla, hogy ha a fekete retek közepét tölcsér alakban kivájjuk és mézet csorgatunk a vájatba, majd a benne keletkező mézes reteklevet másnap bekanalazzuk akkor igen gyors javuláson megy át kókadozó szervezetünk. Nos, a hír igaznak bizonyult, és fekete gumósunk egy igazi hős, és a mézzel karöltve igazi szupermenként vette fel a harcot és kiütéssel győzött ominózus vírus ellen. A köhögésem másnapra felszakadt és eltűnt a mázsás súly a mellkasomról a náthám pedig azonnal csillapodott és az 1 napig tartó magas lázam is elillant, másnap már hőemelkedésnek sem volt nyoma.
Amit a Banánról illik tudni :)
Sosem fog ugyanúgy gondolkodni a banánról, miután erre a felfedezőútra jön velem.
A banán magas rost tartalma és benne a három természetes cukor -glükóz, fruktóz és szacharóz - szinte mágikus erőt kölcsönöznek az emberi testnek.
A banán harcol a depresszió ellen, okosít, másnaposságot gyógyít, enyhíti a reggeli rosszulléteket és másnaposságot, véd a vese rák, a cukorbetegség, a csontritkulás és a vakság ellen.Meg tudja gyógyítani a szúnyogcsípés viszketését és kifényezi cipőjét. Ha még úgy véli, hogy a banánt hagyjuk a majmoknak, gondolja át újra.
- A banán segít leküzdeni a depressziót magas triptofán tartalma miatt, amely szerotoninná alakul - ami az agyban egy boldog hangulat ingerületátvivő. - Egyen meg 2 banánt egy megerőltető edzés előtt, hogy extra energiát nyerjen és stabilizálja vércukorszintjét. - Egy banán az edzések során fellépő izomgörcsök és az éjszakai lábikragörcs ellen is védelmet nyújt. - A vizelettel való kalcium veszteség ellensúlyozására is jó, valamint erős csontokat épít. - Javítson hangulatán, és csökkentse a menstruációt megelőző és alatti fájdalmakat, görcsöket. Kiváló stresszoldó is egyben. - A banán jó duzzanat csökkentésére, véd a II-es típusú cukorbetegség ellen, támogatja a fogyást, erősíti az idegrendszert, és segíti a fehérvérsejtek termelődését, köszönhetően magas B-6 vitamin tartalmának. - Javítson vérképén és enyhítse a vérszegénység tüneteit, a banánban lévő vas által. - Magas kálium tartalma miatt csökkenti a vérnyomást. Véd a szívroham és a stroke ellen.
*A banánevés segíti az emésztést*
- Gazdag pektinben, a banán segíti az emésztést. E mellett finoman kelátképző is, eltávolítja a méreganyagokat és nehézfémeket a szervezetből. - A banán probiotikumként is szolgál, serkenti a barátságos bélbaktériumok növekedését a bélben. Emésztőenzimeket is termelnek, hogy segítsék a tápanyagok felszívódását. - Székrekedése van? A banán magas rosttartalma segít normalizálni a bél perisztaltikáját. - Hasmenése van? A banán megnyugtató hatással van az emésztőrendszerre és segít visszaállítani az elveszett elektrolitok egyensúlyát hasmenés, hányás után. - A banán természetes savlekötő, megszünteti a savas refluxot és gyomorégést. - A banán az egyetlen olyan gyümölcs amely nyersen is fogyasztható anélkül, hogy a gyomorfekélyt súlyosbítaná mert filmes bevonattal látja el a gyomrot maró savak ellen.
*A banán nyújtotta természetes gyógymódok*
- A banánevés segít megelőzni a veserákot, védi a szemet makula degeneráció ellen, és erősíti a csontokat a kalcium felszívódásának növelésével. - A banán segít a tanulásban azáltal, hogy éberebbé teszi a tanulókat. Vizsgák előtt mindenképp fogyasszon el egy banánt, hogy a magas káliumszintet kihasználva növelje koncentrációkészségét. - A banán magas antioxidáns tartalmú, semlegesíti a szabad gyököket és védelmet nyújt a krónikus betegségek ellen. - Egy banán étkezések között segít stabilizálni a vércukorszintet és csökkenti a reggeli rosszulléteket. - Kenje be a pók harapást, szúnyogcsípést vagy csalánkiütést a banánhéj belsejével, hogy enyhítse a viszketést és irritációt. - Stabilizálja a vércukorszintet olyannyira, hogy ha étkezések között banánt eszik, mást nem is fog kívánni. - Egy banán a testhőmérsékletet is csökkentheti, és lejjebb viszi a lázat, vagy segít egy forró napon. - A természetes hangulat-fokozó triptofán segít enyhíteni a szezonális affektív zavarokat (SAD). - A dohányzásról való leszokást választaná? A banán nagy mennyiségű B-vitamint, valamint káliumot és magnéziumot tartalmaz, csökkentve az elvonási tüneteket. - Szemölcsöt is eltávolíthat úgy, hogy egy darab banánhéj belsejét a szemölcsre teszi és ragtapasszal leragasztja. - Dörzsölje a banánhéj belsejét bőr kézitáskájára, vagy cipőjére és száraz ruhával gyorsan fényesítse ki azokat, ragyogni fognak.
Ja, és persze ne felejtsük el, hogy a banánból isteni finom turmixokat is lehet készíteni.
Most már tudod, miért annyira boldogok a majmok! :)
A kínai kelt vágjuk csíkokra vagy gyaluljuk le. Az almát szintén, és forgassuk citromlébe. A lilahagymát vágjuk apró kockára, keverjük ki joghurttal vagy szójajoghurttal, ízlés szerint mustárral vagy darált nyers édesnemes/erős paprikával. Lazán forgassuk össze a hozzávalókat. Köretként vagy nagyobb mennyiségben főétkezésként ajánlott. Ha a lilahagyma-kockákat előzőleg kevés mézzel és citromlével ízesített vízbe áztatjuk, mérsékelhetjük átható szagát, és további értékes anyagokkal is gazdagítjuk.
Gyömbéres-fokhagymás reszelt alma
Kiváló immunerősítő, antibakteriális és antivirális hatású étel. Miután az almát ízlés szerint lereszeltük vagy legyalultuk, forgassuk bele a következő öntetbe: a fokhagymát zúzzuk össze, a gyömbért reszeljük finomra, és a mézzel és a citromlével keverjük simára. Lehetőleg este fogyasszunk belőle egy desszertes tálkányival, vacsora előtt, illetve egy nagy tállal, vacsora helyett. Párunknak ilyenkor praktikusan készítsünk fokhagymás pirítóst vacsorára, vagy, ha vevő rá, készítsünk neki is egy adagot!